Több mint 200 ezer cég gondolkozhat a jövőjén

Szerző:
Dátum: 2013. november 21., 1.50 du.
Kategória: ,

Már 2014-től megnehezíti a kft-k életét a törzstőke emelés

Budapest, 2013. november 21. – Több mint 200.000 hazai kft-t érint a 2014. március 15-én életbe lépő új Polgári Törvénykönyv törzstőke emelésével kapcsolatos változás – derül ki a Céginfo.hu által közölt adatokból. A kötelező törzstőke emelésről szóló moratóriumot tartalmazó törvényt október 28-án fogadták el a Parlamentben, mindezek alapján a Ptk. hatályba lépésétől még két év határidőt adnak a kft-knek a törzstőke 3 millió forintra emelésére, azonban sokaknál már 2014-ben aktuális lesz az új elvárások teljesítése.

A Ptké. szerint a kft-knek 2016. március 15-ig kell kötelezően megemelniük a törzstőkéjüket 3 millió forintra, a jegyzett tőke emelése azonban 2014. március 15. után egyből esedékessé válik, ha valaki társasági okiratot módosít, és azt benyújtja a Cégbíróságra” – hívta fel a figyelmet a változásokra Gálusz Gábor a Gross-cégcsoport vezetője. A gazdasági szakember azt is hozzátette, hogy a szabályokat figyelembe véve így a törzstőke emelés nélkül nem tudják a cégjegyzéken a cégek átvezetni például az üzletrész értékesítést, ügyvezető változást, székhelyváltozást, telephelyváltozást. A 3 millió forint jegyzett tőkére emelés nélkül vélhetően vagy elutasítja a cégbíróság a változásbejegyzési kérelmet, vagy a cég dönthet a betéti társasággá vagy közkereseti társasággá történő átalakulásáról, ami meglehetősen költséges és időigényes könyvvizsgálót is igénylő eljárás.

A Wolters Kluwer Kft. és a Napi.hu által üzemeltetett Céginfo.hu adatai szerint 204 ezer kft-t, azaz az összes rendben működő kft. 54,5 %-át érinti a kötelező jegyzett tőke emelése. A jövő tavasztól élő hárommilliós szabálynak csak 170 ezer kft. felel meg, és csak a fővárosban 81 ezer céget érint a kötelező törzstőke emelés. 2007. szeptember 1-jén csökkentették 500 ezer forintra a kft-k törzstőkéjének minimumát, a Céginfo.hu adatai szerint azóta összesen 213 ezer kft. alakult 3 millió forint alatti, és mindössze 24 ezer 3 millió forint, vagy annál több jegyzett tőkével. A plusz tőkekövetelmény összesen kb. 490 milliárd forinttal érinti a teljes magyar cégvilágot.

Azok a cégek, amelyek nem hajtják végre a kötelező törzstőke emelést, vagy nem alakulnak át bt-vé, kkt-vé, törvényességi felügyeleti eljárásra, bírságra, akár végleges törlésre számíthatnak.

A törzstőke emelése történhet a tagok pénzbeli hozzájárulásán kívül korábban eredménytartalékba helyezett eredmény terhére is, tehát a kft. saját nyereségéből is jegyzett tőkét emelhet, illetve lehetőség van a tagok részéről nem pénzbeli, apporttal történő jegyzett tőke emelésére is.

A jelenlegi, 2014. március 15-ig érvényes szabályozás szerint egyszemélyes kft. esetén 100 ezer forintot, többszemélyes kft. esetén pedig a pénzbetét felét kell ténylegesen beszolgáltatni bejegyzés előtt. „Azonban ez a szabály is változik az új Ptk. hatálybalépésével: hogy már nem írják elő a tagoknak a pénzbeli betétből egyetlen forint bejegyzésig történő szolgáltatását sem, azaz a törvény normaszövege szerint nem kell egyetlen forintot sem rendelkezésre bocsátani alapításkor a 3 millió forintos jegyzett tőkéből, a még be nem fizetett törzsbetét erejéig viszont felel a nem teljesítő tag a céges tartozásokért” – foglalta össze Gálusz Gábor. Mindez erősen árnyalja azt a képet, ami a tavasszal életbe lépő 3 millió forintos szabály körül kialakult, hiszen számos cégnek akár visszaélésre is adhat okot, amelyre csak az esetleges tartozások behajtásakor derül fény.

Az apporttal alapított cégek esetében más a helyzet, mint a tisztán forint alapú alapításoknál: amennyiben az apport eléri a jegyzett tőke felét, azonnal kell szolgáltatni a teljes apportot a tagnak a cégalapításkor, egyéb esetben a létesítő okiratban szereplő határidőig, amely nem lehet több 3 évnél – szól a jogszabály. Az egyszemélyes kft. alapításakor viszont kötelező a teljes apportot bevinni a cégbe.