Júniusban beindult a jogszabálygyár

Szerző:
Dátum: július 12, 2016 10:00 de.
Kategória: ,

Míg a tavalyi évben összesen 1300 darab jogszabály született, a 2016-os év első felében még csak 435 darabnál járunk. Ebből 91 darab törvényt fogadott el az Országgyűlés és még az Alaptörvényt is módosították. A Wolters Kluwer Új Jogtárának adatait elemezzük.

Az idei 435 jogszabályból 91 darab törvény – tavaly összesen 230 darab törvény született, de ebből még nem érdemes az év második felére vonatkozó következtetéseket levonni. Az adatokból viszont kitűnik, hogy júniusban felpörgött a jogszabálygyár, ugyanis a 91 törvényből 40-et június során fogadtak el. Ez összhangban áll a tavalyi adatokkal (2015 első félévében 89 törvény született, ebből 31 júniusban), ellenben 2014-ben csak 23 törvény született júliusig és ebből csak 3 darab került elfogadásra júniusban.

A Kormány igen aktív volt az első félévben a Jogtár adatai szerint: 167 kormányrendelet született, ennek 32 %-a június során. A legaktívabb a Földművelésügyi minisztérium volt, 45 rendeletet adtak ki az első félévben, dobogós lett a Belügyminisztérium 26 rendelettel és a Nemzetgazdasági minisztérium holtversenyben az MNB-vel, 22-22 rendelettel.

Az alkotmánybíróság 17 határozatot hozott idén, a tavalyi összes 37-tel ez tökéletes összhangban van. Áder János köztárasági elnök továbbra is igen aktív közjogi szereplő, idén 232 Köztársasági elnöki határozat született a tavalyi összes 548 fényében.

A Magyar Közlöny 7706 oldalon közölte a joganyagokat, ami a tavaly ilyenkori 16694 oldallal összevetve jelentős csökkenést mutat, bár a jogszabályok számában nincs ekkora különbség (435 az 508-hoz képest).